2014 június 23-án a Walti Taxit értesítette két kedves hölgy, hogy a szeme láttára elütöttek egy kutyát (staff, szuka), aki ijedtében berohant a kertjükbe. Ez úton is a Pro Canibus Alapítvány segítségét vettük igénybe – már több alkalommal – és beszállítottuk a Szent Bernáth Kisállat Ambulanciára a kutyust, ahol megvizsgálták. Szerencsére nem történ komoly baja, viszont hamar kiderült, hogy a kis szukának nincs chipje, így gazdája ismeretlen. Az állatka további ápolásra nem szorult, tehát a rendelőben nem maradhatott, az utcára nem kerülhetett vissza, így nem volt más lehetőség, telephelyünkre szállítottuk a kedves, kislány kutyust, addig, amíg nem jelentkezik érte gazdija.Pár napon belül úgy megszerettük ezt a kedves, okos, hálás – amúgy a köztudatban rosszhírnévnek örvendő – Staff kutyust, hogy egy hét elteltével úgy döntöttünk, hogy ha idáig nem jelentkeztek érte, akkor mostantól a Walti Taxi csapatát erősítve, „családtaggá” fogadjuk.Július 30-án megkapta a kötelező oltásait és személyazonosságát is, egy chip formájában.Szokták mondani, hogy a név kötelez, hát ez nála is így van, ezért kapta a Viktória (GYŐZELEM) nevet, amit mostantól büszkén visel![fancygallery id=”1″ album=”8″]